Mészáros István teszthorgászunk első beszámolója 2020-05

Minden bojlis horgász álma, hogy nagy pontyokat fogjon. Ha sikerül nagyot fogni, akkor annál is nagyobbat. Persze az út is számít, ami a kapitális méretű halakhoz vezet. Ami talán még fontosabb, mint a fogási eredmények. Ez a halakkal, a környezettel való alázatos viselkedést, és odafigyelést jelenti. Legalább is számomra. Talán a legnagyobb öröm mikor a horgász, a saját fejével megálmodott, és két kezével megalkotott bojlival teszi ezt. Sokáig azt gondoltam, hogy saját bojlit készíteni saját recept alapján, az valami kiváltság, kevesek számára. Pedig nem az. Nagyon egyszerű dolog is lehet, sőt nagyon költséghatékony is. Csak a megfelelő ajtót kell kinyitnotok. Ez az ajtó pedig, a Csalibázis. A legutóbbi pötrétei túrámra is, az ő alapanyagaikból megalkotott bojli kísért el. Aki ismeri ezt a vizet, az tudja, hogy mennyire nehéz becserkészni ennek a tónak a lakóit. Bizony egy 10kg feletti példány, már nagy sikernek számít. Egy chili kávé izesítésű, szénhidrátos bojlit készítettem. Nekem az édes fűszeres íz, jó eredményt szoktak hozni tavasszal. Jöttek is a 4-8kg közti pontyok rendesen, de a nagyok csak elmaradtak. Pedig már két napja vallattam a vizet. A harmadik nap kora délutánjában, az egyik meghorgászott helyemtől, 2-3m re helyeztem el a végszerelékem. A kifürdetett, már kemény aljzat helyett, a lágy tőzeges iszapra fektettem le a csalimat. A 20-as golyók helyett, 16-ost dobtam. Pontosan 10 darabot. Csalinak ugyanezt használtam, egy szemet. Sok legenda kering az öreg, nagy pontyok titokzatos képességéről, amivel elkerülik a magam fajta bojlis horgászt. Vagy 20 perc telhetett el, és a jelzőm éles hangja adta tudtomra, hogy valaki megéhezett az egy szem csalimra. Remegő kézzel fárasztottam. Hisz az első kontaktus után éreztem megjött, akire eddig vártam. Közben arra gondoltam, hogy tudta. Biztosan tudta, nem szabad a többi kisebb pontyok közzé keverednie, ki kell várnia a sorát. Lehet ez egy kicsit túlzás, de ezt láttam mikor belenéztem szákoláskor, a szemrehányó tekintetébe. Negyed óra fárasztás után, egy 15,6 kg-os töves került a bölcsőmbe. Eddigi pötrétei horgászataim legnagyobb halát tarthattam a kezembe. Amit saját készítésű bojlimmal foghattam. Az örömöm határtalan volt.

A bojlim receptje nagyon egyszerű, kezdők számára is könnyen elkészíthető.
Az alapja, a csalibázis édes mixe.

Száraz összetevők:
1kg édes mix
1 evőkanál csípős őrölt paprika
2 teáskanál őrölt fekete bors
1 evőkanál betain
2 teáskanál só
2 evőkanál robin red por
2 evőkanál szőlőcukor
2 evőkanál darált feketekávé

Egy csapott evőkanál 15-18 g-nak felel meg. Egy csapott teáskanál, 6-8 g-nak felel meg.

Folyékony összetevők:
9 db tojás
2-3 ml chili olaj
30 ml robin red liquid
30 ml CSL likőr
25 ml kender olaj
2 evőkanál neszkávé, belekeverve a folyékony összetevőkbe.
Külön aromát, nem tettem bele.


Szeretem a Csalibázis alap keverékeit, a bojlik alapjának használni. Nagyon jó tartalmas mixek, könnyű velük dolgozni. Használjátok őket bátran, meglesz az eredménye.

Mészáros István

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

Az oldal tetejére