Miért?

Miért…??

A bojlis horgászat nem csak a nagyhalak bezsákolásáról, a teljesítményről szól. Nem a halakat kell legyőznünk, hanem gyakran saját képességeinket, tudásunk határait feszegetve, saját magunkat. Saját hiúságunkat és nagyravágyásunkat leküzdve, ráérezni azokra az apró dolgokra, amik jelentéktelennek tűnnek. Figyeljünk arra a csodás világra, ami körbevesz minket horgászat közben!
Életem eddigi legnagyobb hala feküdt előttem a bölcsőben…. Amit saját készítésű szúnyoglárvás-áfonyás bojlimmal fogtam. Ezt a bojlit most próbáltam első alkalommal és hihetetlen, de itt tarthatom kezemben mindjárt életem halát. Remegő kézzel állítottam be a fotó állványon a gépem időzítőjét. Hiszen szokásomhoz híven most is magam fotóztam. Szinte, mint egy törékeny gyermeket, úgy emeltem fel a hatalmas testet és fordítottam az objektív felé. Kattogott a sorozat felvétel, pár másodperc, és kész. Majd ismét a bölcsőm biztonsága ölelte körbe. Már a szájfertőtlenítésnél tartottam és a visszaengedés felemelő pillanatára gondoltam, mikor egy csodálkozó hang ütötte meg a fülem.
– Hatalmas és gyönyörű!
Egy idős pár állt meg mellettem, akik kéz a kézbe sétáltak arra. Sugárzott belőlük az összetartozás, és az egymás iránti szereret. Pár szokásos kérdés. Válaszolok mindegyikre. Elmondom, hogy itt márcsak a zsákmányszerzés ősi ösztöne él bennünk, ha kifogtuk, egy fotó után visszaengedjük éltető elemébe és mindent elkövetünk, hogy ne essen baja. Mosolyognak, szerintem tetszik nekik a hallottak. Utolsó kérdésük.
– Miért? – Mégis miért kínozza őket, ha ennyire szereti és félti őket? Hirtelen elakadtam, zavarba jöttem, sőt kellemetlenül éreztem magam. Ők tovább sétáltak, a kérdés viszont megválaszolatlan maradt. Mikor a 24 kg-os hibátlan tövest útjára engedtem még akkor is ez visszhangzott a fejemben.
– Miért kínozza őket? Lassan eltűnt a hatalmas, ezüsttel borított test a víz fodrozódó hullámaiban. Még pár percig kerestem szememmel, talán azért, hogy választ kapjak erre az utolsò kérdésre. A legkisebb örvény is elenyészett. A tó elsimult, vele együtt a lelkem is kezdett megnyugodni. Azonban a kérdőjel belém égett.
Most először éreztem azt, hogy lehet nem minden helyes, amit teszek. Teszünk. Nekik fogalmuk sem volt a bojlis horgászat mibenlétéről, mégis átláttak azon a törékeny burkon, amivel gyakran takargatjuk az igazságot. Azt az igazságot, hogy bizony a kifogott halak nem önszántukból jönnek ki a partra egy fotó erejéjig, hanem az életükért küzdenek fárasztás közben. A bojlis horgász nem egy kereszteslovag, aki az erény és a bátorság megtestesítője, hanem egy önző ember, aki saját szórakoztatása végett méri össze magát egy nála gyengébbel.
Bizony, elszégyelltem magam. A lemenő nap utolsó fénysugaraiban csaliztam újra mindhárom botomat, és indultam velük útnak. Mikor vízre szálltam csónakommal, már ráborult az éjszaka a Zalacsányi tóra. Aprón szemerkélni kezdett az eső, s mosta el borongós gondolataimat. A botok ellenőrzése után nyugovóra tértem, de nem pihenhettem sokat. Talán egy óra sem telt el és a jobbos jelzőm éles hangja ébresztett. Most a fokhagymás-tormás bojlimra csábult el a tónak egy lakója. Rövid, 10 perces fárasztás után egy széles, pikkelytelen hátat pillantottam meg. Egy hatalmas tükrös volt. A kisméretű, 4-es mikroszakállas horgom eltávolításakor döbbentem rá, hogy ennek a 15 kg-os szépségnek a szája egyik oldala szó szerint cafatokba van.
Ismét hallottam a kérdést.
– Miért kínozza őket? Mint akit leforráztak, úgy álltam a bölcsőben pihegő hal mellett. Ezt a hozzám hasonló halpuszilgatós, bojlis horgászok tették vele. Keserű szájízzel tettem a dolgomat, szájfertőtlenítés, visszaengedés. De mikor újra csalizásra került a sor, valami nem engedte, hogy befejezzem. A bent lévő két botomhoz léptem, és kitekertem mind két végszerelékemet. Ennek a mai pecának itt a vége.
-Mit akarok még? Hiszen ma, eddigi életem legnagyobb halával lettem megajándékozva.
-Elég volt! Hisz megkaptam mindent, amit egy magam fajta nagypontyhorgász csak akarhat. Nem szabad telhetetlennek lenni. Szerénység és alázat…. -Mit is jelentenek igazán ezek a szavak? Ezen gondolkodtam, míg álomba nem merültem…
Bizony életem egyik legemlékezetesebb horgászata volt ez számomra. Nemcsak kapitális halakat fogtam, hanem saját magam emberi gyarlóságát is letudtam győzni.

Mészáros István

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Az oldal tetejére