Miért?

Miért…??

A bojlis horgászat nem csak a nagyhalak bezsákolásáról, a teljesítményről szól. Nem a halakat kell legyőznünk, hanem gyakran saját képességeinket, tudásunk határait feszegetve, saját magunkat. Saját hiúságunkat és nagyravágyásunkat leküzdve, ráérezni azokra az apró dolgokra, amik jelentéktelennek tűnnek. Figyeljünk arra a csodás világra, ami körbevesz minket horgászat közben!
Életem eddigi legnagyobb hala feküdt előttem a bölcsőben…. Amit saját készítésű szúnyoglárvás-áfonyás bojlimmal fogtam. Ezt a bojlit most próbáltam első alkalommal és hihetetlen, de itt tarthatom kezemben mindjárt életem halát. Remegő kézzel állítottam be a fotó állványon a gépem időzítőjét. Hiszen szokásomhoz híven most is magam fotóztam. Szinte, mint egy törékeny gyermeket, úgy emeltem fel a hatalmas testet és fordítottam az objektív felé. Kattogott a sorozat felvétel, pár másodperc, és kész. Majd ismét a bölcsőm biztonsága ölelte körbe. Már a szájfertőtlenítésnél tartottam és a visszaengedés felemelő pillanatára gondoltam, mikor egy csodálkozó hang ütötte meg a fülem.
– Hatalmas és gyönyörű!
Egy idős pár állt meg mellettem, akik kéz a kézbe sétáltak arra. Sugárzott belőlük az összetartozás, és az egymás iránti szereret. Pár szokásos kérdés. Válaszolok mindegyikre. Elmondom, hogy itt márcsak a zsákmányszerzés ősi ösztöne él bennünk, ha kifogtuk, egy fotó után visszaengedjük éltető elemébe és mindent elkövetünk, hogy ne essen baja. Mosolyognak, szerintem tetszik nekik a hallottak. Utolsó kérdésük.
– Miért? – Mégis miért kínozza őket, ha ennyire szereti és félti őket? Hirtelen elakadtam, zavarba jöttem, sőt kellemetlenül éreztem magam. Ők tovább sétáltak, a kérdés viszont megválaszolatlan maradt. Mikor a 24 kg-os hibátlan tövest útjára engedtem még akkor is ez visszhangzott a fejemben.
– Miért kínozza őket? Lassan eltűnt a hatalmas, ezüsttel borított test a víz fodrozódó hullámaiban. Még pár percig kerestem szememmel, talán azért, hogy választ kapjak erre az utolsò kérdésre. A legkisebb örvény is elenyészett. A tó elsimult, vele együtt a lelkem is kezdett megnyugodni. Azonban a kérdőjel belém égett.
Most először éreztem azt, hogy lehet nem minden helyes, amit teszek. Teszünk. Nekik fogalmuk sem volt a bojlis horgászat mibenlétéről, mégis átláttak azon a törékeny burkon, amivel gyakran takargatjuk az igazságot. Azt az igazságot, hogy bizony a kifogott halak nem önszántukból jönnek ki a partra egy fotó erejéjig, hanem az életükért küzdenek fárasztás közben. A bojlis horgász nem egy kereszteslovag, aki az erény és a bátorság megtestesítője, hanem egy önző ember, aki saját szórakoztatása végett méri össze magát egy nála gyengébbel.
Bizony, elszégyelltem magam. A lemenő nap utolsó fénysugaraiban csaliztam újra mindhárom botomat, és indultam velük útnak. Mikor vízre szálltam csónakommal, már ráborult az éjszaka a Zalacsányi tóra. Aprón szemerkélni kezdett az eső, s mosta el borongós gondolataimat. A botok ellenőrzése után nyugovóra tértem, de nem pihenhettem sokat. Talán egy óra sem telt el és a jobbos jelzőm éles hangja ébresztett. Most a fokhagymás-tormás bojlimra csábult el a tónak egy lakója. Rövid, 10 perces fárasztás után egy széles, pikkelytelen hátat pillantottam meg. Egy hatalmas tükrös volt. A kisméretű, 4-es mikroszakállas horgom eltávolításakor döbbentem rá, hogy ennek a 15 kg-os szépségnek a szája egyik oldala szó szerint cafatokba van.
Ismét hallottam a kérdést.
– Miért kínozza őket? Mint akit leforráztak, úgy álltam a bölcsőben pihegő hal mellett. Ezt a hozzám hasonló halpuszilgatós, bojlis horgászok tették vele. Keserű szájízzel tettem a dolgomat, szájfertőtlenítés, visszaengedés. De mikor újra csalizásra került a sor, valami nem engedte, hogy befejezzem. A bent lévő két botomhoz léptem, és kitekertem mind két végszerelékemet. Ennek a mai pecának itt a vége.
-Mit akarok még? Hiszen ma, eddigi életem legnagyobb halával lettem megajándékozva.
-Elég volt! Hisz megkaptam mindent, amit egy magam fajta nagypontyhorgász csak akarhat. Nem szabad telhetetlennek lenni. Szerénység és alázat…. -Mit is jelentenek igazán ezek a szavak? Ezen gondolkodtam, míg álomba nem merültem…
Bizony életem egyik legemlékezetesebb horgászata volt ez számomra. Nemcsak kapitális halakat fogtam, hanem saját magam emberi gyarlóságát is letudtam győzni.

Mészáros István

1 COMMENTS

  1. Nagyon mélyenszántó, elgondolkodtató sorok. Igen, annyira szeretjük őket, vigyázunk rájuk, mégis sérüléseket okozunk nekik a saját szórakoztatásunk okán…….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Az oldal tetejére